Búcsú - Időnyom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Sybille Webster > VERSEK > Búcsú
 
 

Fájó szívem reszket, mint a didergő kismadár,
De a reszketés lassan csitul talán.
Már nem várom, hogy lássam arcodat,
Nem vágyom hallani hangodat.
Nem kérem, hogy fogd a kezem,
Engem a legmélyebb gödörből is kirepít a képzelet.

Felszállok magasra, s nem vesztettem semmit, tudom már,
Hisz enyém az egész meseszép világ.
Látom a tengert, folyót, réteket,
Szakadéktól szabdalt hegyeket,
Köztük csillogó völgyeket,
S mire újra a földre érkezem, látod, elengedtelek.

Indulok keresni magamnak egy másik, új csodát,
Amerre csak nézek, vár egy új világ.
Hová lépek szépséggel mosolyog,
Álmokat vetít tüllfátyolon.
Élhető, másik életet,
S mire a hegyek felett felkel a nap, lásd, elfelejtelek.

 
 
 
 
Szavazat: 0.0/5
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz