Egérfogó - Időnyom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Milton Gray > REGÉNYEK > Hautmonti történet
 Az alkony kihunyó fényei néhol még áthajoltak a dombokon és szférák különös zenéje szólt a villanyoszlopok között feszülő vezetékek húrjain. A szél feltámadt, belekapott az út menti fák ágaiba, és mint ezernyi apró gyémánt, fényesen csillogva hullottak szét róluk a koraesti zápor itt felejtett cseppjei. A völgyben vonat ablakainak aranysárga lánca kanyargott, majd eltűnt a dombok között és elhalt kerekeinek zakatolása is. A sínek mentén húzódó úton autók fénye vágott utat a félhomályba, egyre távolodó zúgásuk kis időre megtörte a csendet.
 A városközpont felől, a völgy zugából, megannyi otthon szikrái remegtek. Valamivel távolabb az egyre sűrűbb sötétségben szürkésen derengő sávjával kitűnt az Auchan áruház hatalmas parkolója. Fénylő pontok mozogtak rajta, melyek végig pásztázták a szemközti bokrossal borított oldalt, majd kifordulva az útra eltűntek a városszéli házak között. Az öreg, kopott téglafalakon az út felett kifeszített kábelek lámpáinak fényei imbolyogtak, melyek a szélben néha nekilódultak, kicsit himbálóztak, majd megálltak valahol félúton. A járda vízzel telt gödreiben házak ablakaiból kiszűrődő fények csillogtak és frissen sült kenyér illatát hordta a szél. A közeli kereszteződésből autó fordult ki. Vörösen izzó hátsó lámpáinak fényei egyre gyorsulva távolodtak, majd eltűntek az út enyhe ívű kanyarulatában.
 A járdán két alak sietett lefelé ütemes léptekkel. Egyikük fél fejjel magasabb, harmincas körüli. Szürke dzsekit, kopott farmert és sportcipőt viselt. A másik hasonló kora ellenére már kopaszodott, pilóta dzsekire emlékeztető barna felsőrésze nem igazán volt összhangban az élére vasalt szürke szövet nadrágjával. Cipőjének vastag bőrtalpa pedig idegesítően kopogott a járda bitumenén. A kereszteződésben a jelzőlámpák sárgán villogtak, s mivel autó nem jött, lépteiket szaporázva haladtak tovább. A völgy aljában aztán befordultak az áruházhoz vezető járdára. A tárolóban álló bevásárló kocsik hosszú s sora, s az üres parkoló figyelmeztette őket a közelgő zárásra. Amikor beléptek, a légkondicionáló lehelt kellemesen langyos levegőt arcukba.
- Frenki! Most merre? – kérdezte a kopaszodó
- Hozz egy kenyeret Janó, aztán várj meg a pénztárnál, én elmegyek a húsokhoz.
Frenki a kosarakhoz lépett. Megalvadt tej maradéka mellett egy meggyűrődött blokk hevert a felsőben. Ezt a kosarat áttette a másik sorba, majd leemelte a következőt és elindult a húsos pultok felé. Az idősödő eladóhölgy fáradtságtól fásult arccal a törölgette a már üres hűtőpult üvegét.
- Tessék. – fordult hangjában érezhető méltatlankodással a késői vásárló felé
- Csak egy bontott csirkét kérnék.
- Nem tudok adni, már kiürítettük a pultokat.
- Zárásig még több mint negyed óra van.
- Már mindent elraktunk! Sajnálom.
- A hűtőkamra alig több mint másfél perc lehet, oda vissza talán három. Nem hiszem, hogy a főnöke örülne, ha beírnék a vásárlói panaszkönyvbe.
A nő szaftosat káromkodva megfordult, csoszogó léptekkel elindult, és feldúlt arccal lökte be maga előtt az eladóteret a belső folyosótól elválasztó, kék műanyag csapóajtót. Frenki tettetett érdeklődéssel lépett egy apró áruk halmazától zsúfolt gondolához. Egy humoros emléktárgynak készült kicsiny egérfogót vett észre. Beégetett díszítéssel készített falapon vékony fém keret, mellette feszítésre váró rugó pihent. Óvatosan felhúzta, majd miután meggyőződött működő képességéről kioldotta és visszatette a helyére. Átpillantott a polcok sora között és szeme megakadt a pénztárban éppen pénzköteget számoló lányon. Ő pedig mintha megérezte volna, a férfi felé fordulva felemelte a fejét. Tekintetük néhány pillanatra egymásba kapaszkodott. A lány arcán halvány pír futott át, majd ujját a nedves szivacson végig húzva zavartan folytatta a pénzköteg számolását.
Megérkezett az eladónő is, kezében egy feszesen csillogó fóliába csomagolt bontott csirkével.
- Itt van! – és beejtette a férfi kosarába.
- Köszönöm! Szép estét magának is! – mosolygott a még mindig dühös tekintetű nőre, és elindult a pénztár felé, ahol Janó egy kenyeret szorongatva kezeiben, már türelmetlenül várta
Amint oda ért, kezébe nyomta a kosarat és a pénztáros lányra pillantott.
- Bocsi, mindjárt jövök.
Visszasietett a gondolához és megkereste az egérfogót. A virágoknál egy gyönyörű, fehér alapon lila csíkoktól cirmos orchideán akadt meg a szeme. Leemelte, körbeforgatta, majd elindult vissza.
- Egere van? – kérdezte a pénztárgépnél ülő lány, gondosan kerülve Frenki tekintetét és beütötte a fura kis szerkezet árát a pénztárgépbe
- A tied. – válaszolta Frenki és az orchideát a lány elé tette. – Nem, nincs egerem, ez pedig egy önvédelmi eszköz nők számára.
Gyors mozdulattal megfeszítette a kicsiny szerkezet rugóját és a feltámasztott térdekkel ülő meglepett lány combjára helyezte. Jobb kezét ökölbe szorította, mutató és a nagyujjából lábakat formálva, a lány térdétől lépkedni kezdett velük felfelé. Az utolsó mozdulatot rövid hatásszünet után folytatta, és óvatosan megérintette a szerkezet kioldóját. Az egérfogó élesen csattanva a pénztárgépnek vágódott és lesett a földre. A lány felsikoltott, és rémülten ugrott le a székről. A zöldséges részlegnél árut pakoló eladófiú görcsös röhögésben tört ki, a húsos nő a hűtőpultba hajolva nevetett hangosan, Janó pedig kezét orra elé téve próbálta leplezni kaján vigyorát. Frenki a lány köpenyének felső zsebéből óvatosan kiemelte a golyóstollat, majd az imént kapott blokk hátára vázolta a környék utcáinak térképét. Berajzolta a közlekedési lámpákat és a következő utca sarkán álló telefonfülkét. Bekarikázta és mellé írta, hogy „húsz órakor”. A tollat visszacsúsztatta a még mindig meglepetten álló lány zsebébe, a kezébe tette a pontosan kiszámolt pénzt, pókerarccal szatyrába pakolta az árut és jókorát lökve a még mindig ámuló Janón elindult a kijárat felé.
Odakint a levegő érezhetően lehűlt, s a parkoló fölé hajló hatalmas fűzfa ágait erőteljesen cibálta a szél. Frenki feljebb húzta dzsekije cipzárját és bevárta a néhány lépéssel lemaradt Janót.
- Basszus! Te mekkora arc vagy! Az öregasszony még nyugdíjas korában is emlékezni fog rád. Honnan a frászból szedted az egérfogó műsort? Tényleg találkozni akarsz a pénztáros csajjal?
- Miért ne?
- Akkor jó lesz igyekezned. Mire kajálunk, és elpakolunk, már indulhatsz is.
- Én nem eszek, te pedig elpakolsz magad után. Nagyfiú vagy már.
Befordultak a jókora kockakövekkel kirakott sétányra. Néhány méter után letértek a parkoló aszfaltjára és átsiettek a házak között elterülő parkon. A park közepén álló hatalmas vadgesztenyefától, ahonnan már látni lehetett a szállásuk épületeit, tovább szaporázták lépteiket.
Meglehetősen furcsa épület együttes volt. Három emelet magas, Y formájú, húsz méter hosszú épületrészekből állt. Belül, a szárnyak találkozásánál, a közös lépcsőházban, vasból készült széles csigalépcső vezetett felfelé. Szintenként három folyosó nyílt melyekben a zuhanyzó után a WC, majd a közös konyha következett, végül a szűk, ablak nélküli belső folyosó, amelyből hét, egyenként alig hat négyzetméteres szoba nyílt. Berendezésük mindössze egy heverő, egy ötven literes hűtőgép, egy asztal egy székkel s a bejárati ajtó melletti falat borító, mennyezetig érő beépített szekrény volt.
Tulajdonképpen nem is munkásszállók voltak ezek. Az épületeket a Bevándorlási Hivatal és a Belügyminisztérium közösen építtette. A régió nemzetközi hírű nehézipari komplexuma biztosnak ígérkező munkalehetőséget, a szociális háló célját szolgáló épületek pedig ideiglenes szállást biztosítottak a nemzetközösségi államokból bevándoroltaknak, és a kelet-Európa kommunista országaiból érkező menekülteknek több mint húsz éven át. Az ipar leépülését, és a munkaerő tömeges elvándorlását követően az épületek nagy része üresen maradt, az állam pedig, hogy fenntartásuk költségeitől szabaduljon, a helyi önkormányzat tulajdonába adta. A polgármesteri hivatal néhány éves hezitálás után felújítatta, majd használatba vette őket. Itt helyezték el a közigazgatási területhez tartozó települések támogatásra érdemes hajléktalanjait, valamint azokat a helybelieket, akik különféle pénzügyi okokból elvesztették otthonaikat, viszont a szűkös bérlakás keret és a meglehetősen magas bérleti díjak nem tették lehetővé lakhatási problémáik más módon történő megoldását. Mindenesetre szociális és közbiztonsági okokból érthető kezdeményezésnek bizonyult, az itt élőknek pedig, némi ellenérték fejében az alapvető létbiztonságot szolgáltatta. Az épületek kapacitásának egy része még így is kihasználatlan maradt, és az alig két hónapja érkezett idegenek számára, emelt összegű bérleti díjért, örömmel adta ki az üresen álló szobákat a hivatal

 
 
 
 
Szavazat: 0.0/5
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz