Fénytánc - Időnyom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Sybille Webster > VERSEK > Fénytánc
 
 

Siklik a jégen a Fény, utána suhan a Szél,
Táncukból tündöklő porhó fátyol kél,
Rég feledett álmokról mesél.

Fátyoltánc zajlik a jégen, az esti tó felett,
Ámulom soká, szomorú csendesen,
Lángra gyújtja kihűlt szívemet.

Valaha volt álmok, mesék, emlékek tánca ez,
S mit rég feledtnek hittem, most feldereng,
Lelkemig hatolva delejez.

A lemenő Nap vörös, narancsos színeivel,
Varázslat zajlik a hűvös jég felett,
Vele játszik most a képzelet.

A tánc egyre pergőbb, szinte hallom a muzsikát,
Idézi a régmúlt ízét, illatát,
S halványan tán, az álmot magát.

A Nap lassan lesüllyed a kéklő dombok felett,
Maradna még ő is, súgja csendesen,
Tűzpirosra festi a jeget.

Lebukik végül egy csendben álmodó domb mögött,
De egy percig palástja még tündököl,
Visszakacsint a felhők mögül.

Telihold fénye ömlik szét hirtelen,
Ezüstszínűre festve mindent idelenn,
Új muzsikát zeng sejtelmesen.

Keringőt tán, s lassul a tánc, a hó fátyol lebeg,
A hűvös szél még egy utolsót lehel,
S véget ér a tánc a tó felett.

 
 
 
 
Szavazat: 0.0/5
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz