Nyár - Időnyom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Sybille Webster > VERSEK > Nyár
 
 

Lila Fényben fürdő alkonyati táj,
Csendesen táncolva búcsúzik a nyár.
Elfárad lassan, elfogy ereje,
Lassuló táncához halkul a zene.

Pedig az elején, hol táncra perdült,
A tavasszal táncolt, vére felpezsdült.
Frissen, pihenten ropta ébredőn,
Táncolt a fénnyel erdőn és a mezőn.

Egyre hangosabb lett közben a zene,
Egyre gyorsabbra váltott az üteme.
A forgásba észre sem vette tán,
Mikor veszítette el a táncosát.

Talált magának másikat oly hamar,
A méregzöld lombú büszke fák alatt.
Táncolt széllel, arany búzamezőn,
Tűzpiros pipacsokkal forgott mezőn.

Megtáncoltatta a bokrokon a fényt,
Fordult vele még a patakok vizén.
Aztán gondolt egyet, magasba szállt,
Hogy a fák fölött is tomboljon a tánc.

Felhőket forgatva támasztott vihart,
Vele lila, ezüst, vad villámokat.
Fakasztott folyót árasztó esőt,
Földet rengető zivataros időt.


Táncolt porszemekkel, folyóvizekkel,
Hullámokkal játszó nagy tengerekkel,
Táncolt állatokkal, emberekkel,
Ördögökkel, manókkal, tündérekkel.

Tánca nyomán fákon érett a gyümölcs,
Forrni látszott minden, mi ég és a föld.
Mi addig jéghideg volt, felhevült,
Mindaddig tombolt, még el nem jött az ősz.

Csendesen lépett színre az új táncos,
Nem is hűtötte le a társaságot.
Csak egy kicsit halkult le a zene,
Csak egy kicsit hagyott alább ereje.

Fáradt már a nyár, de táncol még vele,
Hűvös esőt hozó új táncpartnere.
Észrevétlen lassul a muzsika,
Mintha fáradna a zene angyala.

Tudja a nyár, helyét át kell adnia,
Pihennie kell, megint álmodnia.
Elmúlik a sok fény, a forróság,
a hűs szelekhez, ködhöz, nem táncol már.

Lila Fényben fürdő alkonyati táj,
Csendesen táncolva búcsúzik a nyár.
Elfárad lassan, elfogy ereje,
Lassuló táncához halkul a zene.

 
 
 
 
Szavazat: 0.0/5
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz