Vége - Időnyom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Sybille Webster > VERSEK > Vége
 

Éjsötét paripákon vágtat a szél,
Didergő szívem többé már nem remél.
Csendesen reszket egy völgy ölén,
Körötte nincs más, csak szél, hideg és sötét.

Földöntúli fájdalom markol bele,
Jégszoborrá dermeszti hideg keze.
Még a föld is megreszket bele,
Nehéz éjjelen talán meghalok vele.

Meghalok, mert befagyott szívem nem dobog,
Úgy érzem, az egész világ elhagyott.
Azt hiszem, e fájdalom örök,
Közben csak forog és forog tovább a föld.

Éj éjt követ és nincsenek nappalok,
Őszre tél és télre ősz, s én megfagyok.
Nincsenek színek és nincsen fény,
Nincs tavasz és nincsen nyár, csak a jeges szél.

Mint sötét barlang mélyén csúszós kövek,
Súlyos burokba zár a nyirkos hideg.
Térdre rogyva már nem harcolok
A tomboló viharral, némán feladom

 
 
 
Szavazat: 0.0/5
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz