Főmenü:
Sűrű porfelhő gomolygott a furgon mögött, amint az aszfaltútról letérve végig haladt a majorhoz vezető földúton. Az épületekhez közeledve lassított, majd befordult az istálló előtti tér töredezett, kátyúkkal teli betonjára és megállt.- Na, végre! Már azt hittem soha nem érsz vissza! – Az istálló kétszárnyú, szélesre tárt ajtaján kilépő férfi hangjában érezhető idegesség vibrált!- Jöhettem volna előbb is, ha indulás előtt nem tűnsz el, a keverő üzemben nem egyedül kellett volna a platóra cipelnem a zsákokat, és ha ez a szemét nem fullad le ötven méterenként itt az emelkedőn! - válaszolt a furgonból kiugró férfi - Nehogy, már neked álljon feljebb Steve! Tudtad mikor kell indulnunk, több mind fél órát vártam rád!- Alig, hogy elmentél itt voltam. Julie is tanúsíthatja. Egyébként nem tartozom neked beszámolóval, hogy hol voltam.- Alig, hogy elmentem itt voltál? Nem mondod?! Lehet, hogy onnan az akácosból lested, hogy elinduljak! Hagyjuk! – nyelte le mérgét a másik - Segíts lepakolni, mert már sötétedik, a fejést el kellett volna kezdeni, a tehenek, meg még lent vannak a legelőn. Julie merre van?- Bent készíti elő a beállásokat a fejéshez. – intett Steve az épület felé.- Itt vagyok! – a lány a másik oldalról, a magtár felől közeledett, vödrökkel a kezeiben. - A kannákat már előkészítettem, a tejtartályt is kimostam. Sokáig voltál oda Greg.- Sokáig voltam? Egyedül voltam. Steve már megint eltűnt az indulás előtt. A keverőben egy nyugdíjas korú alak várt, a többieket behívták az irodára valamilyen megbeszélésre. A harminc zsákot egyedül kellett kihordanom és felpakolnom a furgonra. Tudod mekkora súly az? Másfél tonna és legalább húsz métert kellett menni velük a furgonig. Mire végeztem a derekam sajgott a fájdalomtól, a lábaim remegtek a fáradtságtól. Ráadásul ez a roncs – pillantott megvetően a furgonra – itt az istállók előtti emelkedőn megint többször lefulladt, és kétszer is felforrt a hűtővize. Szerelőhöz kellene már végre vinni.- Persze! Ha megjön a pénz a bankszámlára, elviheted. Fiúk! Pakoljátok gyorsan le a zsákokat, és ha végeztetek Steve menjen le a legelőre a tehenekért. Greg! Hallgasd meg a vákuumszivattyú motorját! Az előbb, amikor elindítottam furcsa hangot adott. – rendelkezett Julie, majd sarkon fordult és a kukoricadarával teli vödrök súlyától imbolyogva bekacsázott az Istállóba.Greg lehajtotta a furgon platójának oldalát, hátralépett, hogy lendületet vegyen és egy ugrással fenn termett. Steve , talán az iménti dorgálásnak köszönhetően, szokatlan serénykedésbe kezdett. Egyik zsákot a másik után kapta vállra és szinte futott velük a pár méterre lévő magtárig. Mire Greg a következőt a furgon platójának szélére vonszolta ő ott állt. Már csak öt zsák volt vissza.- Steve! Hagyd! Ezeket majd én beviszem. Mindjárt teljesen sötét van. Menj, hajtsd be a teheneket. – Greg felpillantott az égre, majd a nyugati látóhatárt szegélyező dombok irányába fordult. - Beborult, talán az eső is elered nem sokára. Itt a tetőn még van némi világosság, de lent a völgyben már sötét lehet.- Oké! Megyek! - gyors mozdulatokkal leporolta és betűrte nadrágjába az ingét, jókorát húzott a derékszíján.Amikor a furgon platójának söprése közben Greg felpillantott, Steve siető alakja éppen eltűnt a legelőhöz vezető földút hajlatában.Feltámadt a szél, besüvöltött az öreg istálló foghíjas tetőcserepein és lekotorta a gerendákról az elmúlt száraz napok odarakódott porát. Az épület végétől a szántóföldig húzódó bozótos sötét sávja kontúrt rajzolt az ég és a föld határára. Az akácvirág édeskés illatának, a tehéntrágya szagának, és a szemközti domb baromfitelepe bűzének émelyítő elegye terjengett a levegőben. A természet és az ember által valóságot a telep ventillátorainak épp csak hallható suhogása, és a völgyben, az alig egy kilométernyire húzódó falu kutyáinak ugatása tette teljes értékű vidéki élménnyé! Greg éppen befejezte a fejőgép vákuumszivattyújának ellenőrzését, amikor Steve érkezett futva a legelő felől.- Baj van Greg! A tehenek nincsenek a legelőn. Valahol kitörhették a karámot, vagy a villanypásztort dönthették ki. Az alsó részt végig jártam, egészen a vízmű szivattyúházáig, de nem találtam őket- Julie! – kiáltott Greg amekkorát tudott. – Julie!- Mi történt? – szaladt ki a lány az épületből.- Nincsenek a legelőn a tehenek. Valahol kitörtek. – válaszolt Steve a futástól még mindig lihegve.- Jó ég! Már teljesen besötétedett! Merre lehetnek?- Szerintem átmentek a másik dombra a napraforgó táblába. Reggel, amikor kihajtottam őket a Pöttyös egyenesen arra vette az irányt. Még jó hogy velem volt a kutya. – folytatta Steve- Mindegy! Meg kell keresnünk őket! Ha szerencsénk van együtt maradtak mind a hatvanan. – szólt közbe Greg. - Steve, te menj a napraforgó táblába, én lent a völgyben hátra megyek a lucernásig. Gyanítom, hogy arra bóklászhatnak.- Siessetek! Amíg megjöttök, ledarálom a takarmányrépát – zárta a vitát JulieA legelő bejáratáig együtt mentek. A karám kerítését épnek, a kapuját zárva találták. Steve a napraforgó táblához vezető ösvényen baktatott felfelé, Greg pedig a völgy aljában a vízmű szivattyúházhoz vezető zúzott köves úton haladt tovább. Mire elérte a patakot átszelő hidat a sötétség szinte tapintható volt. A híd túloldalától földút haladt tovább, s a kicsinyke réten túl, a dombok közötti szűk völgyben folytatódott. Az egyre erősödő szélben, az út két oldalát szegélyező bozótos suhogásával kísérve, a beton keményre száradt keréknyomok gödreiben botladozott egy darabig, aztán ki araszolt az út szélére. A lucernásig húzódó erdősávnál valami a lábszárához ért. Oda kapott, ám keze ismerős szőrcsomót tapintott.- Jumper! Hogy kerülsz ide? - szólt a juhászkutyának, aki halk vakkantással válaszolt és megnyalta az őt simogató kezet. – Gyere öreg, keressük meg a teheneket!A lucernás az erdősáv túloldalán lévő enyhe emelkedőt fedte. A tehenek a fák tövében feküdtek és békésen kérődztek. Jumper egy pillanat alatt talpra állította, csordába terelte őket és elindultak haza, a major felé. Amint kiértek a völgybe a szél váratlanul elállt, s a paták tompa koppanásán kívül már semmi nem zavarta a táj nyugalmát. Gregnek furcsa érzése támadt. Szokatlan volt ez a csend, szokatlan volt az állatok nyugodt, tempós mozgása. A mogyoró bokroknál át is húzódott a csapat másik oldalára, nehogy valamelyiknek mégis kedve támadjon egy kitérőre. Jumper, mintha a gondolatában olvasott volna, elfoglalva az ő előbbi helyét, baktatott a tehenek mögött. Idegeinek a fáradtságtól kimerült állapota volt, vagy a szemei alkalmazkodtak a sötétséghez nem értette, csupán érzékelte az előtte haladó állatok körül fluoreszkáló valamit. Kevéssel később már az utat övező bokrokat, fákat is, és az út túloldalán vele egy magasságban haladó Jumper alakját is látni vélte így. Bár a sűrű felhőtakarón a Hold fénye sem szűrődött át, amikor a híd előtt tisztáshoz értek már szinte világított az út a karám bejáratáig. A tehenek hang nélkül szorosan egymás mellett haladtak felfelé az istállóhoz vezető úton, mintha két oldalról terelték, hajtották volna őket, holott csak ő, és a másik oldalon Jumper követte a csapatot. Nem sokkal a karámkapu felett, közel az aszfaltút kereszteződőséhez hirtelen megszűnt e fény és ismét teljes sötétség borult a tájra. Ütemes tempóban értek az istállóhoz, ám a csapat eleje váratlanul megtorpant. Az udvari karám kapuja zárva volt. Greg előre sietett s még bosszankodott is, hogy Julie miért nem nyitotta ki, és a magtár feletti lámpa, amely a bejárat előtti teret világítja meg, most miért nem ég. Az utolsó tehén után behajtotta és bereteszelte a karámkaput majd besietett a fejőtérbe.- Julie! – szólította a lányt – s miután nem jött válasz hangosabbat kiáltott – JJuulliiee!A gyűjtő tartálynál letakart tetejű alumínium tejes kannák sorakoztak, a tejszűrő a tartály feletti kampón lógott, a fejéshez használt szivacsok, kendők, és vödrök a beállások elé voltak készítve, a lány azonban nem volt sehol. Visszament, benézett a magtárba, aztán az udvaron ismét elkiáltotta magát.- Julie! – de megint nem jött válasz.- Julie! Hol a fenében vagy? – folytatta hangosabban – Bent állnak az állatok az udvarban, kezdhetnénk a fejést!Ismét besietett a fejőtérbe és megkerülve a beállásokat hátrament a kijárathoz. Az udvarnak ezt a részét pihenőnek nevezték, ide engedik ki a már lefejt teheneket, hogy ne keveredjenek a többekkel. Félrehúzta a méretes, barnára rozsdásodott vasreteszt, szélesre tárta a pihenő kapuját és kiment a tízméternyire lévő vályúkig. Ott újra szólította a lányt, de miután választ nem kapott visszasietett az épületbe. Egy pillanatra megállt és lélegzetét visszatartva hallgatózott.- Greg….. Greg…. Segíts …Greg!A pihenő bejáratától nem messze, az épület félreeső szegletéből, ott ahol a répadaráló állt, halk nyöszörgést vélt hallani.- Julie? - szólt arra bizonytalanul- Greg…. Segíts….. jött az alig hallható válasz- JJuulliiee! –ordította el magát s, mint aki álmából ébred egyetlen ugrással vette az az előtte tornyosuló kocka szalma bálákat és odarohant.A helységben itt sem világított a lámpa, s csak sejtette a hang forrásának irányát. Julie a padlón a répadaráló és tároló pad közötti résben feküdt. Alakját nem látta ugyan, de amikor a sötétségben végig tapogatta érezte, hogy egyik lába és keze a teste alá szorult, a másik lába a tároló kereszttartójába akadt, szabadon maradt kezével pedig tarkója táján markolja a haját.- Julie! Mi történt? Hallasz? Mi van veled?- Nem tudom! A fejem….. nagyon fáj a fejem… nagyon fáj…Greg óvatosan végig tapogatta a lány arcát, aztán a fülét, a homlokát, a halántékát és ujjai felkúsztak a hajára. Melegség ömlött át kézfején, beborította ujjait, végig csorgott a csuklóján be az ingujjába.- Úr Isten! Mi történt Julie! Mi van veled? – próbált nyugalmat erőltetni magára.Óvatosan, hogy nagyobb bajt ne csináljon, kiszabadított a lány kezeit, lábait, ölébe vette és kifordult vele a daráló előterébe. A fejőtérből ide szűrődő fényben feltáruló látványtól aztán elborzadt. Juli fejének tetején, tenyérnyi darabon hiányzott a haj. De nem csak a haj, hanem a fejbőr is. A szabadon maradt koponyacsontra már ráalvadt a kiömlő vér, amely ráadásul patakban folyt tovább, le a lány tarkóján, halántékán. Julie kis időre magához tért.- Mi történt velem Greg? Miért fáj ennyire a fejem? – s ahogy kimondta ismét elalélt.Greg a szalma bálához vitte és felfektette Juliet. Kétségbe esésénél csak tanácstalansága volt nagyobb, s turbó fokozatba kapcsolt elméje megpróbálta rekonstruálni a Julieval történteket. Amikor Stevevel elindultak Julie akkor készült a takarmányrépa daráláshoz. Az öreg gép adagolójába felülről kellett betenni a répa darabokat és az alá helyezett edénybe, vödörbe hullott a darálék. A darálót villanymotor hajtotta, amelynek forgó tengelyét már időtlen idők óta nem takarta védő burkolat. Julie lehajolhatott a vödör mellé szóródott répa darálékért és valószínűleg a feje tetején összefogott hajtincset ekkor kaphatta el a forgó tengely.- Julie! Julie! – Ébredj, ne aludj el! – szólongatta kétségbe esetten a lányt, de fogalma sem volt, hogy mit tegyen.A furgon a major elején a bejáratnál áll, de a lányt nem hagyhatja itt egyedül. Ráadásul az a roncs napok óta csak úgy indult, hogy vagy előzőleg lejtőre állt és onnan begurult, vagy megvárta, míg a hajnalban dolgozni érkezők betolják. Hol lehet Steve? Utoljára akkor látta, amikor elváltak a legelő karámkapujánál. Ha a napraforgós közel négy hektárnyi területét járja a tehenek után, valószínűleg még ott van. A falu majd egy kilométer, telefon pedig legfeljebb a kocsmában, ha még nyitva van. S amikor a tehetetlenség érzése végképp hatalmába kerítette volna, emlékezetébe villantak a völgyben nemrég átélt élmények. Végtelen nyugalom járta át lelkét, megmagyarázhatatlan energiák áramlását érezte testében és Julie teste körül ugyan azt a fényt látta felsejleni, ami ott lent a völgyben az állatokat látni engedte. Lehajolt a lányhoz, átkarolta, magához szorította és így állt fel vele.- Mi történik Greg? – suhogta Julie alig hallhatóan- Nem tudom Julie! Karolj át és szoríts magadhoz, ahogy tudsz.S amikor érezte a lány ölelését, elengedte, átnyúlt a válla felett, kezének ujjaiból O formát alakított, s ezt a lány fején tátongó nyílás széléhez nyomta. Közben eszelősen suttogta Julienak- Szoríts Julie, szoríts! Istenem! Ha létezel! Adj erőt nekem! Kérlek, segíts Uram, segíts, hogy ez elég legyen!Julie fejéből ömlő vér áramlása gyengült és kisvártatva megszűnt. Greg érezte, hogy a lány vére ráalvadt keze fejére, de érezte Julie egyre erősödő szorítását is.- Mi történik velem Greg? Olyan könnyűnek érzem magam és már nem fáj a fejem annyira.- Nem tudom Julie, nem tudom. - Greg, szemei könnyben úsztak, torkát a sírás görcse szorongatta.- De Greg! Már egészen jól vagyok. Alig fáj a fejem – tolta el magától a férfit Julie.- Greg! Julie! –hallatszott kintről Steve kiáltása.- Itt vagyunk a pihenőnél Steve! Gyere gyorsan, baj van! – kiáltott vissza Greg- Mi történt? – ért oda Steve futástól lihegve, s amikor megpillantotta a Julie fején éktelenkedő, alvadt vértől megbarnult nyílást arca fintorba torzult.- A répadaráló letépte Julie haját! - válaszolt Greg nyomatékkal kiejtve a haját. - Vigyázz itt Juliera, elmegyek a furgonért és bevisszük a faluba az orvoshoz.- Gyere nővérem, szoríts engem is egy kicsit! - ölelte át Steve Juliet s közben intett Gregnek, hogy induljon.Futva tette meg az utat a telep elején álló furgonhoz. Ha nem indul, egyedül száz métert kell tolnia az aszfaltútig, onnan még negyven méter a lejtő, amelyen lendülettel beindítható. Az öreg csotrogány azonban az első gyújtásra indult. A fejőtérhez robogott, tágra nyitotta a túl oldali ajtót, takarót vett elő az ülés rekeszéből és beszaladt az épületbe. Juliet tiltakozása ellenére ölbe kapta a furgonhoz vitte beültette, betakarta és mellé ültette Stevet. Óvatosan hajtott az aszfalt útig, majd beletaposott a gázba. Az emelkedőn alig lassult valamit, a tetőn túl pedig egyre gyorsulva haladt a vasúti átjáróig. A falu onnan alig kétpercnyire volt. Amikor befordultak az orvos házának udvarába, Julie felnyitotta szemeit.- A doki beköti a sebet aztán siessünk vissza, mert a fejés még hátra van.- Persze nővérem a fejés még hátra van. – visszhangozta SteveGreg ebből már semmit nem hallott, mert, ahogy megállt a furgon, az ajtót is nyitva hagyva rohant be a házba.- Greg vagyok a majorból. Gyere gyorsan doki! Nagy baj van! – szólt a kaputelefonba.A bejárati ajtó ablakrésén fény jelent meg, majd kinyílt az ajtó!- Hello Greg! Mi történt?- Hello Phil! Julie megsérült! A répadaráló bekapta a haját, és feltépte a fejbőrét egy tenyérnyi darabon. Doki! Julie nem látta a sebet, úgy tudja, hogy csak a haját szakította ki a gép. A letépett darab ott lóg hátul a tarkóján a gumival összefogott hajtincs mellett. Gyere, nézd meg!Futva mentek a furgonig. Greg felkapcsolta a belső világítást.- Hello Julie! Nem találtál jobb fodrászt? Greg mondja, hogy kipróbáltad a répadarálót. – próbált lazának látszani Phil, de az elé tárult látványtól megváltozott az arc kifejezése.- Baj van doki? - kérdezte Julie sírástól elcsukló hangon.- Igen kislány! Úgy látom, baj van. Valószínűleg rövidebbre kell nyírni egy ideig a hajadat. No, fiúk fogjátok a hölgyet és óvatosan hozzátok be a rendelőbe.Előre sietett, s mire Greg és Steve karjaikban Julieval oda értek már injekciós tűvel a kezében állt az vizsgáló mellett.- Ez csak fertőtlenítő, több helyen a fejbőrbe adom. Apró szúrásokat fogsz érezni, ha mégis jobban fájna, nyugodtan vágd nyakon Greget, vagy Steve-t. Fogjátok fiúk!Julie azonban egy hang nélkül tűrte a tűszúrásokat és észre sem vette, amint Phil a vértől ázott hajtincs egy darabjával együtt levágta a tarkóján lógó fejbőr darabot, majd becsúsztatta egy fertőtlenítő folyadékkal telt tálba. Amikor végzett intett Gregnek, hogy jöjjön, s átmentek a ház folyosójára. Onnan telefonált a mentőknek.- Igen! Amilyen gyorsan tudnak! Életveszélyről van szó! Egy répadaráló valósággal megskalpolt egy nőt. A feje tetejéről tenyérnyi darabban tépte le a fejbőrt….. igen…..Nem, nem a hajat, a fejbőrt. A koponya nem csak szabadon van, de leszakadt a csonthártya is. Jó! Várom.- Mekkora a baj doki? – kérdezte Greg amikor Phil befejezte a telefonálást- Mekkora? Nem is tudom, hogy mondjam! Ilyet még én sem láttam. A fejbőr az egyik legvérzékenyebb része az emberi testnek. Ekkora seb, te jó ég! Ha időben nem látják el akár el is vérezhetett volna. Mikor történt?- Amíg oda voltam a tehenekért talán fél, háromnegyed óra lehetett. Mire megtaláltam Juliet újabb negyedóra.- Az kizárt Greg! Ekkora sebbel néhány, talán tíz perc és sokat mondok el kellett volna véreznie. És hogy állt el a vérzés? Mert, ahogy látom elállt. Igaz, hogy sok az alvadt, de ez nem magyarázza.- Nem tudom! Elállt. – Greg képtelen volt elmondani az igazat, ám mielőtt értelmetlen magyarázkodásba kezdett volna a mentő szirénázva, villogva fordult a ház elé.Greg és Steve az udvaron, a formásra nyírt tuja bokrok tövében várták, míg ellátják és előkészítik Juliet a szállításhoz. Amikor elkészültek Phil behívta őket.- Julie! Most bevisznek a kórházba, mert további kezelésre lesz szükség. Egy régi barátom, nagyon jó sebész most az ügyeletes, ígérte, hogy különös figyelemmel lesz rád. A fiúk meg visszamehetnek a telepre befejezni a napot. A kórházba most ne menjenek utánad, ott nem sok hasznukat veszik. Holnap már meglátogathatnak.A beadott nyugtatók és az átélt tragédia hatására Julie bágyadtan bólogatott a hordágyon. Kinyújtotta kezeit, s amikor Greg és Steve megfogta azokat, halkan csak annyit suttogott.- Köszönöm! Szeretlek titeket. – lehunyt szempillái alól könnycsepp gördült végig arcán.Villogva, szirénázva fordult ki a falu főutcájára a mentő s a házak előtt bámészkodók sora előtt elhaladva, egyre gyorsulva eltűnt a szemük elől.Greg visszapillantott a rendelő felé, de Phil már becsukta maga mögött az ajtót. Megbökte Steve vállát.- Gyere pajti, várnak az asszonyok. Már régen be kellett volna fejezni a fejést és még el sem kezdtük.- Tudom Greg! Tudom! Várnak az asszonyok! Fogadjunk, hogy ez a szemét megint nem indul! – rúgott a furgon kerekébe jókorát.Ám az öreg járgány, szinte értehetetlenül ismét az első mozdulatra felpörgött. Sőt, legnagyobb meglepetésükre az istállókhoz közeledve az emelkedőre, ahova még üresben is csak keservesen vergődött fel máskor, szinte lendületvesztés nélkül felért.- Odanézz! – lökte meg térdével Steve.A tetőtől a vízmű szivattyúházig hózódó szakadék fölé emelkedő szikla szélén Jumper kecses, méltóság teljes alakja rajzolódott ki a sötétben. Ugyan az a fény sejlett körülötte, mint amit a völgyben látott.- Mi a frász ez? – fordult felé értetlenkedve Steve. – a napraforgósban nem így nézett ki.- A napraforgósban? Mikor?- Amikor te a lucernásba mentél ő velem jött a napraforgósba. Nem volt semmilyen fényeskedés, meg ilyenek. Azt hittem, hogy a tehenek nyomára vezet, aztán csak ott baktatott a lábam mellett, míg vissza nem értünk.- Az lehetetlen! – válaszolt Greg. – Jumper a lucernás bejáratánál csatlakozott hozzám és segített behajtani az álla……Greg szava elakadt, a hátán a hideg futott! A fény a völgyben, az állatok szokatlan fegyelmezett mozgása, az út, ahogy fluoreszkált a sötétben, és ….- Milyen Jumper? Ő velem volt végig elhiheted. A telep bejáratnál hagytam, amikor visszaértem. Fogadjunk, hogy most is ott van - vitatkozott tovább SteveGreg a gázba taposott és néhány perc múlva már a fejőtér épületének bejáratánál fékezett. Kiugrott az autóból és Jumper óljához sietett. A kutyának csak a feje látszott ki és a közeledő alak láttán kissé felemelkedett.- Ez lehetetlen – dünnyögte Greg. - Ennyi idő alatt nem érhetett le a tetőről! – hüledezett tovább.Leguggolt mellé és bele túrt a bundájába. Légzését kiegyensúlyozottnak, a szőrét száraznak érezte. Felegyenesedett és elballagott az istálló végéhez ahonnan látni lehetett azt a sziklát, ahol Jumpert a furgonból felfedezte. Halványan derengő alakja most is ott állt mozdulatlanul. A felszakadó felhőtakaró alól kibukkanó Holdra vonyított hosszasan, majd Greg felé fordulva ugatott kettő rövidet, leugrott a szirtről és alakja eltűnt a sötétségben.- Láttad? Hallottad? – fordult a mellé érő Stevehez- Mit láttam? Nem hallok én semmi mást, csak a bozót suhogását.Greg mély levegőt vett, még egyszer a tető felé, az üres sziklára pillantott, majd az istálló udvarában türelmesen várakozó tehenek csapatára.- Menjünk Steve! Várnak a lányok! – és elindult fejőtér bejárata felé.