A találkozás - Időnyom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Milton Gray > Regények > MOBIL SZERENCSE
Gyorsan telt el a nyár. A műhely előtti járdára egyre nagyobb kupacokat szórt ritkuló lombjából a hársfa. Bár a szeptember elején érkezett hideg szél még meg is tépázta, a váratlanul beköszönő vénasszonyok nyarának napfénye, aranyszínűre festette az ágakba kitartóan kapaszkodó tenyérnyi leveleit. Egyre hűvösebbek lettek a hajnalok, és alkonytájban egyre korábban kapcsolt be az utca világítása is. Karl lassan megszokta, hogy reggel, még sötétben indul munkába, és este sötétedés után zárja maga után műhelye ajtaját. Napjai egyhangúságát a november első hetében kapott titokzatos levél, benne egy fura meghívó, és a két nappal későbbi telefonhívás szakította meg.
- Mobiltelefon szerviz, tessék!
- Jó napot kívánok. Jürgen Waldheim vagyok Geisigből. Talán még emlékszik rám.
- Igen, ismerős a név. Meg van. A memóriakártyás! Ugye? - a telefonban elfojtott kuncogást hallott.
- Igen! Úgy van! Martin úr! Reményeim szerint a héten kapott egy meghívót. Ezzel kapcsolatban szeretnék beszélni önnel.
- Rendben, hallgatom!
- Szeretném, ha megtisztelne jelenlétével. Sőt, nem csak szeretném, hanem nagyon kérem, mert Ön nélkül nem lenne teljes a rendezvény.
- De hát miről van szó?
- Egy nagyon fontos szolgáltatás bemutatására kerül sor, amelyben önnek meghatározó szerepe van!
- Nekem? Már megbocsásson, de mit határoztam meg én?
- Kedves Karl Martin! Szeretnénk egy kis meglepetéssel megköszönni, amit ön értünk tett és amiért, úgy gondolom, a jövőben sokan hálásak lesznek önnek. A jövő héten, szombaton délután három órakor kezdődik a rendezvény, s ha nem haragszik meg, személyesen mennék önért, és természetesen a rendezvényt követően haza is szállítom.
- Nézze! Én már öregember vagyok. A világot nekem Martha, a feleségem, az otthonom és a munkám jelentik. No meg Becker pubjában néha a kártya partik a haverokkal. Nem szoktam és semmiféle rendezvényre járni, a termékbemutatók pedig nem érdekelnek. Ha netán politikai jellegű összejövetel lenne, abból mindenképpen kimaradok.
- Higgye el, teljesen másról van szó! Biztosíthatom, hogy jól fogja érezni magát. Egyébként a meghívó a feleségének is szól. Tehát szombaton délután fél kettőkor érkezem önökért.
- Hát? Azért ezt otthon is meg kell beszélnem!
- Rendben. De ha bármi probléma van, ezen a számon elér! Hálásan köszönöm Martin úr, a viszont látásra.
- Viszont látásra!
Aznap korábban zárta a műhelyt. Hazafelé menet beugrott a Herzogstraβera, a Böhle-höz, mikroszkópban használatos izzóért, aztán az utcából kiaraszolva, ráfordult a 27a útra, a gázpedálra lépett, és alig tíz perc múlva már otthon, garázsa ajtaját zárta.
A következő hétnek is hamar vége lett. Bár igyekezett leplezni, egyre izgatottabban várta a szombatot. Mi lehet olyan különös abban, hogy egy memória kártyát visszajuttatott a tulajdonosának? Vajon mit tartalmazhatott az a lapocska? Na, és persze legfontosabb kérdés, hogy mit is fognak bemutatni? A memória kártyát? Szombatra virradó éjjel szinte alig aludt valamit. Nem hogy rém álmai voltak, de még álom sem jött a szemére! Már pirkadatkor a fürdőszobai tükör előtt simogatta frissen borotvált arcát, és bosszúsan próbálta a hajszárító meleg levegőjével jobb belátásra bírni azt a komisz hajtincsét, amely minden áron a homloka fölé kunkorodott. Valamivel később, amikor kiszaladt a félig sem telt szemetes vödörrel, meglepetten állapította meg, hogy az utca mennyire kihalt szombaton „délelőtt félhétkor”. Az indulásig hátralévő idő valahogy nem akart múlni, pedig az újságot is oly lelkesen forgatta, mint ebben az évben még soha. Bár, ha valaki rákérdez a tartalmára, hát, komoly fejtörést okozott volna. Kétszer is kiment a garázsba. Először megnézni, hogy az este lekapcsolta-e a villanyt, másodszor pedig azért, hogy utoljára ráfordította e kétszer a kulcsot. Felesége, Martha, egy ápolónő türelmével figyelte, és próbált mindenben kedvére tenni. Lassan eljött az ebédidő és a majonézes rántott gombafejek feloldották feszültségét. Jóllakott bágyadtsággal roskadt foteljébe. A televízió távirányítójával babrált egy kicsit, aztán a National Geographic csatornáján, a Serengeti Nemzeti Park távolba vesző síkságán vágtató antilopokkal, bivalyokkal és zebrákkal tudata, az álmok világába révedt.

- Karl! Karl drágám! – ébresztgette Martha, óvatosan simogatva arcát
- Igen! Huh! Hát nem elaludtam? – nyújtotta ki lábait óvatosan Karl.
- Készülnünk kell, mindjárt itt van Waldheim!
- Mennyi az idő?
- Két perc múlva egy óra.
- Akkor bizony készüljünk!

Jürgen Waldheim pontosan érkezett. A sötét metálzöld Audi A8-as méltóság teljesen, hangtalanul gördült a kocsi beállóra.
- Karl! Vendégünk van! - szólt be a szobába Martha
- Jövök!
Az előszobaablak függönyének résén figyelte az érkezőt. Az autóból, fiatal kora ellenére őszülő férfi szállt ki. Egy pillantást vetett a házra, majd visszahajolt és kiemelte kabátját. Gyors mozdulattal vállára vetette, belökte a kocsi ajtaját és elindult a bejárat felé.
Martha a második csengetés után nyitott ajtót.

- Jó napot kívánok! Jürgen Waldheim vagyok! - és kimért mozdulattal kezet csókolt.
- Jó napot! Martha Martin! – köszönt vissza apró fejbiccentéssel, majd Karl felé mutatott. - A férjem, Karl Martin! Kérem, jöjjön be!
- Tiszteletem Martin úr! Hát eljött a találkozás pillanata.
- Üdvözlöm! Karl Martin. – és kezet nyújtott. – Igen. Már én is nagyon vártam. Annál is inkább, mert fogalmam sincs, hogy mi az a nagyon fontos dolog, ami rám, - Marthára pillantott – pontosabban ránk vár!

Jürgen Waldheim titokzatos mosollyal hol Karlra, hol Marthára nézett, de nem válaszolt. A hirtelen jött csendet végül az asszony törte meg.

- Megkínálhatom egy kávéval Jürgen? Ugye szólíthatom így?
- Megtisztel vele asszonyom, de kávét, köszönöm nem kérek. Lassan indulnunk kellene, mert egy társaság vár ránk. Önök nélkül nem kezdődik a rendezvény.
- Még mindig nem tudhatom, hogy miről van szó? – próbálta Karl tovább faggatni vendégét.
- Ha kérhetem, legyen meglepetés. Ígérem, nem fogja bánni!
- Ha nem, hát nem. Kis türelmet kérünk, rögtön kész vagyunk. Szabad? – nyújtotta kezét, s miután a fogasra akasztotta vendége kabátját, a nappaliban álló vastagon párnázott barokk fotelhez vezette.
- Foglaljon helyet.
- Köszönöm.

Karl felsietett az emeletre átöltözni. A nadrágszíjat kényelmesen tágra csatolta, az öltöny zakóját viszont kigombolva hagyta. A nyakkendővel bíbelődött egy kicsit, mert a csomó sehogy sem akart háromszögletűre sikeredni, de mire Martha végzett a fürdőszobában, már Waldheimre segítette fel a kabátot. Kifelé menet visszapillantott, hogy nem maradt e bekapcsolva lámpa, a TV, majd gondosan kettőre zárva a bejárat ajtaját elindult Waldheim és Martha után. Az Audi szokatlanul kényelmes tere, és a légfrissítő kellemes illata annyira lekötötte figyelmét, hogy észre sem vette, amikor kifordultak az utcára.

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz