- Mondja Feri! Hisz maga Istenben?
A nyaki csigolyámtól a farokcsontomig ható áramütés szerű érzés rohant át rajtam. Mi van? Hogy jön ide Isten? Mi köze neki az én leleteimhez? Aztán ahogy lecsengett a meglepetés első hulláma, megjelent képzeletemben a rövidesen kopaszra vágott fejem, a sárguló körömágyak, a csontsovány testem rák okozta rémképe.
- Akkora a baj doktornő? - kérdeztem elcsukló hangon.
Ő megint a labor leletek között böngészett, mintha számomra is érthető konkrétumot keresett volna a várhatóan letaglózó diagnózis ismertetésére. Aztán lassan rám emelte ismét a tekintetét.
- Jaaaaj, nem! Dehogy! Nincs semmi baja, minden rendben van. Csak eszembe jutott, hogy vasárnap a reformátusokhoz megyek Istentiszteletre és ígértem, hogy néhány embert, ha tudok, magammal viszek. Eljön velem?
Nem egy kő, hanem a Himalája gördült le rólam és megadva magam a helyzet kínálta, ki tudja hova vezető lehetőségnek természetesen beleegyeztem. Nem, nem, attól még nem lett sem munkahelyem és nem lettem hívő sem. Viszont sok jószándékú, rendes embert ismertem meg azon a vasárnapon.