Főmenü:
A görög mitológia szerint Daidalosz és fia Ikarosz, Minósz király fogságából maguk készítette szárnyakon próbáltak menekülni. Daidalosz figyelmeztette Ikaroszt, hogy ha túl alacsonyan repül, elragadhatják a tenger hullámai, ha túl magasra száll, a nap sugarai megolvasztják a szárny tollait egyben tartó viaszt. A figyelmeztetés ellenére és a repülés mámorító érzésének hatása alatt Ikarosz oly magasra emelkedett, hogy a nap hevétől a viasz megolvadt, szárnyának tollai széthulltak, ő pedig a tengerbe zuhanva lelte halálát.Mi köze Ikarosz történetének a lelkemben élethosszig nyomot hagyó eseményeknek?Van úgy, hogy a jószándékú motiváció reményeket táplál az emberben, s hiába tudja, hogy az áhított cél elérése érdekében beleadott apait, anyait, az élet nagyon hamar megtanítja az ikaroszi igazságra.Ha megelégszel a középszerűséggel, lehúz a mélység, ha nem érzékelve a határaidat magasabbra vágysz, az taszít a mélybe.*****A szakmunkásképző első évét végül is közepes eredménnyel fejeztem be. Ebben elsősorban a lassan példaképemmé vált Kövesdi tanár úrnak voltak megkérdőjelezhetetlen érdemei. Valóban felkeltette érdeklődésemet a rádiótechnika, az elektronika és általában a tanulás iránt. . Két évvel később, az iskola végzős évfolyamának legjobb eredményt elért villanyszerelő tanulójaként neveztem be a Szakma Kiváló Tanulója versenyre, melynek városi, majd a megyei vetélkedőjét is megnyerve jutottam be a Győrben megrendezett országos döntőbe. Bár ez volt a legmagasabb szintű szakmai megmérettetés, határozottan meglepett, hogy az iskolámnak kellett biztosítania – és persze teljes anyagi felelősség mellett nekem kellett egy bőröndben cipelnem Győrig és vissza - azokat a műszereket és eszközöket, amelyek használatára a versenyben szükség volt. Kövesdi tanár úr is meglepődött a nevezési feltételeket tartalmazó, minisztériumi levél tartalmán. Az indulás előtt napon kisebb bőrönddel és két csomag vattával kellett jelentkeznem nála.- Van néhány dolog, amire feltétlenül és mindig figyelned kell. Az egyik, hogy ezek a műszerek és eszközök nem sérülhetnek, és nem veszhetnek el. A másik, hogy rajtad kívül senki nem használhatja! - mondta, miközben vattába csomagolva, egyenként a bőröndbe tette őket.- Ez a lap az átvételi elismervény. Mivel neked adom át, neked is alá kell írnod, de még kiskorú vagy, ezért az anyagi felelősség a szüleidet terheli. Apáddal, vagy édesanyáddal alá kellene íratni ezt a lapot. Megértetted?- Igen! Bár, ahogy elnézem apám havi fizetése fele sincs annak, amit a bőröndbe pakolt.- Hát éppen ezért az ő felelősségük. A tied pedig a lehetőség. Ha jó helyezést érsz el, akkor ezzel a versennyel számodra befejeződik az iskola. Szakmunkásbizonyítványt kapsz és akár a következő hónapban munkahelyet kereshetsz, munkába állhatsz.- Azt már nem! Inkább kipihenem a suli és a verseny fáradalmait. Lógok két hónapot apám nyakán, buli az élet. Aztán meglátom, hogy mi lesz. Megvárom a srácokat és majd velük együtt keresek munkát.A tanár úr kezében megállt a golyóstoll, néhány pillanatig meredten nézte a műszerekkel teli bőrönd imént lecsukott fedelét, majd lassan felém fordult és sejtelmes mosollyal szája szegletében megkérdezte:- Apád ezt is aláírná?- Szerintem előbb írná alá a lakcím kijelentőmet.A verseny előtti napon, hosszas vonatozás után érkeztem Győrbe. A bejelentkezés és a szállásom elfoglalása után rövid sétára indultam. Nem tetszett Győr. Jellegtelen szocreál épületek halmaza, kevés zöld, és az időjárás is szürke, ködös volt. Ráadásul fél kilométeren belül háromszor igazoltattak a rendőrök, hát hamar elment a kedvem a városnézéstől.Másnap délelőtt elméleti írásbelivel kezdődött a verseny. A legegyszerűbb stratégiát követve először a könnyű feladatokkal végeztem, aztán jöttek a nehezebbek. Ha valamelyiknél elakadtam, tovább léptem, s csak akkor tértem vissza, amikor több gyorsan megoldható feladat már nem volt. Ötödiknek adtam le a bezárt borítékomat. Közös ebéd után rövid programban szaktanárok és villamosmérnökök ismertették a teszt lapok feladatainak megoldásait. Az izgalom akkor hágott a tetőfokára, amikor megkezdődött az értékelés. Az első napot sikerként éltem meg, hiszen az írásbeli elméleti értékelését követően a 28 fős mezőny negyedik-ötödik helyén álltam holtversenyben egy budapesti sráccal alig, néhány ponttal lemaradva az első helyezettől. Másnap egy tágas szerelőcsarnokban gyakorlati vizsgával folytatódott a verseny. Egy csillag-delta és egy irányváltó kapcsolást kellett felépíteni áramerősség, feszültség és frekvenciamérőket kellett bekötni előre elkészített áramkörökbe. A szerelőlap teli volt Ganz szerelvényekkel. amelyeket jól ismertem, hiszen otthon, az Anna aknai tanműhelyben, ilyenek használatával tanultunk és gyakoroltunk. A harmadik feladat egy háztartási centrifuga bekötése volt a negyedik pedig egy lépcsőházi világítás váltókapcsolós bekötése. Egy szerelőboxban három munkapadon hárman dolgoztunk. A szerelőpadok úgy voltak elhelyezve, hogy nem láthattuk sem a másik szerelőpadját, sem a többi boxban ténykedőt. Alig egy óra alatt végeztem a feladatokkal és jelezve ezt, kiballagtam a szerelőbox elé. Röviddel utánam a másik két fiú is kész lett és a zsűrire várva pusmogtunk, amikor három nyakendős, öltönyös férfi érkezett.- Végeztek a feladatokkal? – kérdezte az egyik erősen kopaszodó ötven körüli.- Igen! – vágtuk rá egyszerre- Akkor lássuk! – húzta fel a szemöldökét a kopaszodó és mindhárman beléptek a szerelőbox területére. Jegyzeteltek, be és kikapcsolták az elkészült paneleket, beindították a centrifugát. Alig néhány perc alatt végeztek is mindhármunk értékelésével.- Rendben van, szét lehet szerelni a paneleket. – szólalt meg felénk fordulva a kopaszodó, majd megkerülve a paravánt elmentek.A szétszerelés még gyorsabban ment, mint az összerakás. Már csak az irányváltó kapcsolás bontása volt hátra, amikor népes csapat érkezett a boxhoz és vezetőjük értetlenül szemlélve a szétszerelt panelt megkérdezte.- Nem tudta megcsinálni a feladatot?- Dehogynem. De az előbb volt itt a zsűri, végig nézték, a paneleket kipróbálták, értékelték és azt mondták, hogy rendben van, szét lehet szerelni mindet.- Milyen zsűri? – kérdezte döbbent tekintettel- Hárman jöttek, jegyzőkönyveztek, vizsgálták a paneleket, aztán közölték, hogy rendben szét lehet szedni mindet. – lépett mellém a másik fiú.- Milyen zsűri? –ismételte meg még ingerültebben. – Mi vagyunk a zsűri. Mit halandzsáznak itt?- Eszem ágában sincs vizsgabiztos..- Elnök! A zsűri elnöke vagyok! – vágott közbe elnök- Eszünk ágában sincs! Higgye el ez történt- Tényleg? És hol van az a zsűri?Néhány lépést tettem arra, amerre a kopaszodó és társai távoztak, de az elnök utánam szólt.- Ne menjen sehova! Várjanak itt!Aztán intett a körülötte állóknak és beléptek a szerelő boxba. Mi pedig döbbenten bámultunk egymásra és nem értettük a történteket. Ha ez a zsűri, kik voltak, akik korábban jöttek és miért szedették szét velünk az elkészült vizsgamunkáinkat?- Honnan jöttél? – fordult felém a harmadik srác.- Komlóról. Miért?- És te? – nézett a másik fiúra?- Én? Dunaújvárosból. És te? – kérdezett vissza az- Szegedről. – válaszolt rövid gondolkodás után. – Azt hiszem értem. Itt és ma csak győri vagy budapesti győzhet!S e pillanatban a remény, mint Ikarosz szárnyában a viasz úgy foszlott szerte bennem. Ezt az érzést ráadásul fokozta, hogy az eredmény hirdetéskor a zsűrielnök megemlítette hármunk esetét. Ám a történtek kivizsgálása vagy sajnálata kifejezése helyett az írásbeli teszt eredményünket vonva kétségbe, gyakorlatileg földbe döngölte önbizalmamat, a tisztességbe és az igazságba vetett hitemet. Megszégyenülten, megalázottan kullogtam vissza szobámba, összecsomagoltam és egy óra múlva már a Budapestre tartó gyorsvonaton töprengtem azon, hogy a történteket el fogja e hinni nekem otthon bárki.Késő este értem haza. Apám, szerencsémre, akkor már mélyen aludt. Édesanyám néhány perccel utánam érkezett a délutáni műszakból és közel egy órát beszélgettünk a Győrben történtekről. Keserves éjszaka után, mikor reggel felkeltem, apám már elment otthonról így nem kellett hallgatnom vélhetően otromba megjegyzéseit. Délelőtt aztán bementem az iskolába és megkerestem Kövesdi tanár urat.- Igen, megvan és rendben van minden műszer. Írd itt alá – tolta elém a visszavételi elismervényt – ezzel végeztünk is. Szóval az álzsűri szétszedette a kész vizsgamunkát mielőtt az igazi zsűri odaért. Hm. Vajon miért nem vagyok meglepődve?Bezárta a műszeres szekrényt, visszaballagott a tanári asztalhoz és leült. Kihúzta az asztal fiókját, kicsit matatott benne, majd bele csúsztatta az általam az imént aláírt lapot.- Hogy érzed magad most?- Pocsékul. Az elméleti verseny után holtversenyben negyedik voltam két és fél ponttal lemaradva az első helyezettől. A gyakorlatin a kapcsolások összeállítása nagyon gyorsan kész volt és tökéletesen működött minden. A srácok, akikkel egy boxban dolgoztam, majdnem negyed órával később lettek kész. Tanár úr! Mi érdeke volt a kopasznak, hogy ezt csinálják velünk? Hogy lehettek ennyire aljasak és egyáltalán kik voltak ezek? – a hangom remegett az indulattól.- Már nem mindegy? – felállt és az első pad egyik székét a sajátja mellé fordította. – Gyere, ülj ide.Lekaptam dzsekimet, a szék háttámlájára akasztottam és leültem. A tanár úr néhány pillanatig az ablak üvegén át az iskola előtti parkot szemlélte, majd felém fordult.- Szóval! Volt egy nagyon jó barátom még egyetemista koromban. Mindketten imádtuk az elektromosságtant, az ipari elektronikát, a fizikát és a mechanikát. Együtt tanultuk, együtt készültünk a vizsgáinkra is. Sőt! Együtt diplomáztunk. Együtt pályáztunk egy kutató mérnöki állásra, amelyre többszörös túljelentkezés volt. Az ő auditja jobban sikerült, meg is nyerte, de betölteni már nem tudta az állást. Egy olyan személyt vettek fel helyette, akinek a neve még csak nem IS szerepelt a jelentkezők között. Neki ugyanis elég volt magas beosztású pártfogó a fővárosi pártbizottságról. A barátom mérhetetlenül elkeseredett, otthagyta a fővárost, elköltözött egy vidéki kisvárosba és egy középiskolában vállalt tanári állást. Néhány évvel később egy szakmai továbbképzésen találkoztam vele. Amit akkor mondott még ma is itt cseng a fülemben. Nem a rendszerrel, hanem az emberekkel van baj. A jövő generációit kell úgy nevelni, hogy se a gyerekeink, se az unokáink ne élhessék át azt, amit én. Tanult, intelligens és etikus társadalomban ez nem történhet meg. Én hiszek ebben.Tekintete az asztallapjára meredt, ujjaival ide-oda forgatta golyóstollát, de tudata a múlt pillanataiba kalandozott. A hirtelen támadt csendben a tanterem csukott ajtaján át kalapács ütésként harsogtak a folyosón elhaladó léptek. Lehunyta szemeit és mozdulatlanul ült egy darabig. Odakint közben beborult és a feltámadó szél a tanári asztal melletti ablak egyik szárnyát kilökte. Felpattant és gyors mozdulatokkal bezárta.- De ennek a történetnek mi köze az enyémhez? – tettem fel a kérdést kisvártatva.- Az első pofon törvénye. Tudod, hogy mi az?- Nem. Már nem is emlékszem rá, hogy én mikor és kitől kaptam.- Nem ismered a közmondást? Az első pofon a legnagyobb, a többi majd megszokod. Ez nem olyan, mint amikor arcul ütnek. Az ilyenre az ember még nyugdíjas korában is emlékszik. Ne félj, kibírod, csak a lelked sajog még jódarabig. Ilyenkor kell, hogy eszedbe jusson Madách Ember tragédiájából a záró monológ. „Mondottam ember: küzd és bízva bízzál.”. A szakmunkás vizsgát követően végül jeles szakmunkás bizonyítvánnyal három osztálytársammal együtt indultunk állást keresni. A győri történethez képest, hazai pályán, szeretett szülővárosomban prezentálta az élet az ő valóságát. A pécsi Postánál aljas csalással segédmunkásként alkalmaztak volna, ha az előzetes orvosi vizsgálat során az üzemorvos fel nem hívja a figyelmemet a felvételi lapon szereplő „SM” minősítésre. A Carbon Könnyűipari vállalatnál senkit nem érdekelt a szakmunkás bizonyítványom, ők helyben újra vizsgáztattak, majd gratulálva az eredményhez közölték, hogy a cégnél jelenleg nincs felvétel. . A mozdonyszínben az éppen csak közepessel végzett osztálytársamat vették fel, mert annak munkásőr édesapja ott dolgozott. Az erőműben pedig megveregették a vállamat, hogy ilyen szép eredménnyel biztosan találok állást máshol. Két hónapos intenzív munkahely keresés után végül is a Mecseki Szénbányák Villamos üzemében tudtam elhelyezkedni földalatti villanyszerelő munkakörben. Így történt, hogy Zobák bánya közel nyolcszázméteres mélységében a második szint kettes déli keresztvágatában, a hatszázhármas fejtés villamos elosztójában, egy horpadt alumínium kulacsból cikóriakávét kortyolgatva ünnepeltem születésem tizennyolcadik évfordulóját.