Főmenü:
1977. március 17A tárgyalóterem hideg levegőjében Tomi leheletének párája pillanatok alatt foszlott semmivé. Könyökét térdére támasztva, lehorgasztott fejjel nézte a megkopott, hézagos parkettát. Háta mögül - a terem bejárata felől – a teremőrök és egy szürke öltönyös férfi beszélgetésének hangfoszlányai értek el hozzá. Szemben, a poharakkal, vizeskancsókkal és iratokkal megrakott hosszú asztalnál, az írnok matatott. Öreg Laci tőle balra ült és fásult, elmerengő tekintettel bámult ki a kétméternyire lévő ablakon. Mellette Gyula, kezének ujjait ropogtatta idegesítően. Egy sorral hátrébb a megyei MHSZ rádiótechnikai vezetője és a város MHSZ titkára disputált alig hallhatóan. Az ajtó élesen nyikordult és aranysávos vállapjukat számtalan csillaggal díszített főtisztek vonultak be.- Álljanak fel! – szólt érdes hangon az írnok.Az érkezők megkerülték az asztalt, majd komótosan leültek számukra kijelölt helyre. Középen egy kerek arcú erősen kopaszodó főtiszt maradt csak állva. Az asztalra tette a kézében tartott sapkáját, és Tomiékra pillantott.- Leülhetnek! - Megvárta, míg mindenki helyet foglal és folytatta. - Mirkó Gábor vezérezredes vagyok a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztályának vezetője. Jelen tárgyalásunk témája a Medve bányai rádióamatőr klub három tagjának a nemzetbiztonságot sértő cselekedete. Röviden ismertetem a tényállást.1976. december 25.-én az MHSZ budapesti központi rádiósklubja jelezte a HM rádiótechnikai felügyeletének, hogy egy vidéki rádiósklub a méréseik alapján a megengedettnél nagyobb teljesítménnyel forgalmaz. A forgalmi napló alapján megállapítást nyert, hogy az esemény idején három rádióamatőr felváltva létesített kapcsolatot külföldi, több esetben nagy távolságban lévő ellenállomásokkal. A megfigyelési jegyzőkönyv ugyanakkor a rádióamatőr tevékenységre érvényes eljárási renddel kapcsolatban nem talált kifogást. A megfigyelt összeköttetések a verseny és a rádióamatőr forgalmazás szabályainak mindvégig megfeleltek. A rádióadó teljesítménye azonban a helyszínre küldött bemérő egység szerint messze meghaladta az amatőr rádióadók teljesítményére engedélyezett szintet. A Nemzetbiztonsági Hivatal rajtütésszerű intézkedést kezdeményezett, a fellelhető bizonyítékok és dokumentumok lehetséges elrejtésének vagy megsemmisítésének megelőzése céljából. Az eljáró egység a helyszínen elfogta és őrizetbe vette Frank Tamást, Öreg Lászlót és Steiner Gyulát, helyi lakosokat, a Medve bányai rádióamatőr klub három tagját, majd a katonai elhárítás megyei központjába szállították őket. A kihallgatáson tett személyes vallomásukról jegyzőkönyv készült, melyet elolvastak és aláírásukkal hitelesítették. Ezután az őrizetbe vetteket szabadlábra helyezték, az ügy jogszerű eljárásnak és a lezárásnak idejére felfüggesztett rádióamatőr tevékenység és lakhely elhagyási tilalom elrendelésével. Az esetet a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztálya vizsgálta és határozathozatalra a mai napot jelölte megA vezérezredes összehajtotta a jegyzőkönyvet és az asztalra helyezte. Tekintete megakadt az ujjait ropogtató Gyulán.- Abbahagyná, kérem!- Igen… bocsánat! – hebegte Gyula zavartan.- Az elhangzottakkal kapcsolatban van észrevétele valakinek? – nézett a második sorban, csendben figyelő MHSZ vezetőkre a főtiszt.- Szeretnék néhány gondolatot fűzni a történtekhez! – emelte fel kezét a megyei technikai vezető, majd lassan felállt.- Önt, hogy hívják, és milyen minőségben van jelen?- Lantos Péter vagyok az MHSZ megyei szervezete rádiótechnikai vezetője.- Tessék, hallgatjuk. – intett az vezérezredes miközben ő is helyet foglalt.Lantos Péter megköszörülte torkát, Öreg Lacira, aztán Tomira pillantott, majd a tiszti asztal felé fordulva belekezdett.- A Medve bányai rádióklub öt éve működik két szakosztállyal. Az egyik a rádió- iránymérő a másik pedig a rövidhullámú amatőr. Három évvel ezelőtt kaptak „A” fokozatú engedélyt a három és fél, valamint a hét megaHerczes rádióamatőr sávban legfeljebb ötven watt kimenő teljesítményű, rövidhullámú rádióadó készülék működtetésére. Ők hárman rendelkeznek a törvényekben előírt képzettségekkel és vizsgákkal. – mutatott Tomiékra majd folytatta. - Az elmúlt három évben a rövidhullámú szakosztály fejlődött a legdinamikusabban s ezt leginkább a rádiós összeköttetéseket igazoló QSL lapok rohamosan növekvő mennyisége és adatai bizonyíthatják. Tamást, Lacit és Gyulát személyesen is jól ismerem, törvénytisztelő, dolgozó, családos emberek. Az eseményt követően kért és kapott munkahelyi vezetői vélemények is pozitívak mind hármójuk tekintetében. Az kétségtelen, hogy a versenyben használt készülék teljesítményével szabályt szegtek, de nem látom megalapozottnak, hogy tevékenységükkel nemzetbiztonsági érdekeket sértettek volna. Kérem vezérezredes elvtárs, a döntésük során vegyék figyelembe az általam elmondottakat. Köszönöm!- Rendben! És Ön? – nézett a városi MHSZ vezetőre az ezredes. – Kíván hozzászólni?- Nem! Vagyis igen. – emelkedett fel lassan a székéről. - A városban működik egy városi rádióklub is. Mi jobbára velük vagyunk kapcsolatban.- Az mit jelent, hogy jobbára velük? Nem önök felügyelik a Medve bányai klubot? – ráncolta homlokát a vezérezredes.- De, szervezetileg hozzánk tartoznak, de mi elsősorban a városi klubot preferáljuk. A Medvei bányait kevésbé.- Ez így meglehetősen zavaros számomra! Mit ért azalatt, hogy elsősorban a városi klubot preferálják?- Hát, hogy is mondjam? - hebegett zavartan a városi titkár. – Leginkább azt, hogy mi csak formailag támogatjuk őket. Az MHSZ központja által rendelkezésünkre bocsájtott pénzekből és technikai eszközökből ők nem, vagy csak kevésbé részesülnek.- Akkor miből és hogyan működnek? - kerekedett el a szeme a főtisztnek.- Úgy tudom, hogy a Medve bánya támogatja a klubot, és társadalmi munkákból van némi bevételük.- Elnézést! Megmondaná a nevét és, hogy mi a szerepe az ügyben? - vizslatta szúrós tekintettel a főtiszt.- Fazekas Nándor vagyok a MHSZ városi szervezetének a titkára. Éppen azt próbálom érzékeltetni, hogy én, vagyis mi, az MHSZ városi vezetése sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem nyújtottunk a Medve bányai rádiósklub törvénysértéséhez.- Úgy érzi, hogy vádolta Önt ezzel valaki? – a vezérezredes hangjából jól kiérezhető volt a megvetés. – Ha majd erre a következtetésre jutunk, ígérem, azonnal értesítem. Üljön le!Fazekas megsemmisülten kuporodott a székére. Az asztalnál ülő főtisztek egymáshoz hajolva susmusoltak, hol Tomiékra, hol az MHSZ vezetőkre pillantva. E rövid technikai szünetet követően az ezredes feléjük fordult.- Önök közül kíván szólni valaki?Tomi Öreg Lacira nézett, majd mindketten Gyulára, aki rémülten hárította el a lehetőséget. Öreg Laci végül Tomihoz hajolt, súgott valamit, majd mély levegőt véve felállt.- Igen ezredes elvtárs, szeretnék szólni! Én Öreg László vagyok a klub rövidhullámú rádióamatőre!Az ezredes Öreg Lacira pillantott. Idős, tapasztalt katonai jogászként már, sok hasonló jogi csatát megvívott, s az évek során, a metakommunikáció fegyvertárán kifinomult emberismerete azt sejtette, hogy az ítéletet a medvebányai amatőr most fogja szavakba önteni.- Tessék, Öreg László hallgatjuk.A rádióamatőr társaira pillantott, aztán lassan félig hátra fordulva a megyei technika vezetőhöz szólt.- Köszönjük Péter! – majd keményen az ezredes szemébe nézett. – Igen beismerjük, szabályt sértettünk. A mi engedélyünk ugyanis az amatőr sávban, legfeljebb ötven watt teljesítményű adó üzemeltetésére szólt. Tavasszal egy ismerősöm keresett meg, hogy a városi kórházban kiselejteznek és megsemmisítenek egy rakás elavult berendezést, és az egyikben olyan végerősítő csöveket látott, amelyek a rövidhullámú tartományban is megbízhatóan működnek. A selejtezésre és megsemmisítésre váró készülékből kiszerelhettem két ilyen csövet. A márciusi klubgyűlésünkön vetődött fel az ötlet, hogy a nemzetközi karácsonyi rövidhullámú versenyen részt vehetnénk. Az ötven wattos teljesítménnyel ebben az amatőr sávban sajnos a „futottak még” remény vesztett kategóriába sem kerültünk volna. Felmerült a nagyobb teljesítményű végfok építésének lehetősége és ehhez volt két nagy teljesítményű elektroncsövünk. Ez olyan mintha TV-t szeretne nézni, de csak egy antennája, van és néhány, televízióban használt alkatrésze. Vagyis a készüléket meg kellett tervezni és meg is kell építeni. Hát így tettünk mi is. Egy kiselejtezett villamossági elosztó szekrényt lebontottunk, átalakítottuk és a tápegységtől a végerősítő fokozatig, vagyis az első ceruzavonástól az utolsó csavarig mindent mi hárman találtunk ki és szereltünk össze benne. Be kell valljam, hogy a végén mi is meglepődtünk, hiszen az első néhány perces próbaüzem során, amikor csökkentett teljesítménnyel próbáltuk ki, már portugál és izlandi rádióamatőrök igazolták vissza a kiváló minőségű jelenlétünket. Számításaink szerint kettőszáz, kettőszázötven Wattal üzemelhettünk ekkor. A karácsonyi versenyre így készültünk. Tudatában voltunk mindhárman annak, hogy szabályellenesen, lényegesen nagyobb teljesítménnyel üzemelünk majd.Öreg Laci az ablak párkányára leszálló és hangosan búgó galamb párra pillantott, majd a tiszti asztal felé fordulva folytatta.- Nyugaton, ha valaki rádió amatőrködni akar, bemegy a legközelebbi műszaki boltba és megveszi a legmodernebb rádió-adóvevő készüléket, amely teljesítményének a törvények nem, csak a pénztárcája szab határt. Még csak ismernie sem kell az elektronikát, a rádiótechnikát, mert készen vásárolhatja azt. Mi hárman, a munkánk mellett, szabadidőnket feláldozva, családunk mérhetetlen türelmével és támogatásával, megpróbáltunk a legjobb tudásunk szerint alkotni egy olyan berendezést, amellyel méltó ellenfelei lehettünk a világ bármely rádióamatőrének. Szerettük volna felhívni a világ rádióamatőr közösségeinek a figyelmét arra, hogy a magyar rádióamatőrök tudásban, elszántságban és kitartásban a világ bármely nemzetének rádióamatőrjeivel felveszik a versenyt. Akkor is az élvonalba tartozunk, ha lehetőségeink korlátozottabbak. Őszintén büszke vagyok arra, hogy a hetvenkét órás verseny befejezése előtt alig több mint húsz órával dobogós hely környékén álltunk egy olyan világversenyen ahol rádióamatőrök százezrei versenyeztek azért. Köszönöm, hogy ezt elmondhattam.A termet néma csend töltötte be, s a főtisztek meredt szemekkel bámultak Öreg Lacira. Aztán Tomi, széke hangos reccsenésétől követve felállt, majd követte őt Gyula is. Az ezredes egy szempillantás alatt megértette, hogy azok ott hárman - elismerve, és közösen vállalva a felelősséget - tulajdonképpen az ítéletére várnak. Rövid töprengés után a mellette ülőkhöz fordult, magyarázott valamit, aztán mind felálltak.- A Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztálya a meghallgatást ezennel befejezettnek tekinti. Döntésünkről levélben tájékoztatjuk Önöket. Elmehetnek, de a határozat kézhezvételéig a lakhely lehagyási tilalom érvényben marad. A rádiós szoba pedig későbbi intézkedésig hatóságilag zárva. Megértették?- Igen – válaszoltak egyszerre mindhárman.A főtisztek is felálltak, és ahogy jöttek, kivonultak a teremből. Az ajtóban azonban a vezérezredes megtorpant és visszament Öreg Lacihoz- Tudják, hogy tulajdonképpen milyen teljesítménnyel forgalmaztak?- Pontosan nem, csak kalkuláltuk, hogy ötszáz watt lehetett. – válaszolt Öreg- Hát? Az egy kicsivel több volt! A bemérők adatai szerint ezerháromszáz watt volt a csúcsteljesítmény, de a verseny ideje alatt nem is mértek ezer wattnál kisebb értéket. Jól megszerkesztették azt a kütyüt- mosolyodott el a főtiszt, majd megfordult és kisietett a többiek után.